
EGER
Évről-évre nagy érdeklődéssel várja Eger város apraja-nagyja a Samsung futóversenyt, de a mostani most mégis más, különlegesebb. Az idén duplán ünnepelünk: 10 éves ez a nagyszerű sportmozgalom, amely ezreket hív a startvonalhoz, azokat a sportolókat, akiknek mindennapjait kitölti a mozgás és azokat az amatőröket is, akik egészségesek szeretnének maradni. A mozgás mindig az életet jelképezi, a rendszeres futás pedig mindenképpen a hosszú élet titka. Ezzel a tízéves jubileummal egy új korszak is kezdődött mindannyiunk életében, hiszen tagjává váltunk annak a nagy európai családnak, ahol a sport mindig előkelő helyen szerepel, ahol legfőbb érték az ember, ahol az egészségvédelem az első helyen áll.
A Samsung futóverseny városunk sportéletének hosszú ideje kiemelkedő eseménye, és nincs is annál nagyobb öröm, amikor a legkisebbektől az idősekig sokszor kéz a kézben teszik meg a különféle távokat, szinte az összetartozás szép jelképeként. Ez a verseny része annak a gazdag idegenforgalmi és kulturális programnak is, amely sok-sok turistát vonz barokk városunkba, és mi, egriek örülünk annak, hogy sokan élnek az itt kínált lehetőségekkel.
A sport a város életének fontos része, hiszen ha visszatekintünk a múltba, nem egy olimpiai bajnokot, világ és európai versenyek győztesét mondhatjuk magunkénak, akik nagy szorgalommal, tehetséggel és kitartással küzdöttek a sikerekért, példát mutatva az utánuk következő generációknak.
Remélem, az idén is sokan gondolják úgy Egerben, hogy a Samsung kupa részeseként néhány kellemes órát töltsenek el barátaikkal, ismerőseikkel, miközben védik és óvják egészségüket. Fogjuk meg tehát gyermekeink kezét, induljunk együtt a távnak, érezzük jól magunkat, legyen ez a pár kilométer felszabadult és boldog pillanat. Jó egészséget hozzá!
Nagy Imre
polgármester




