
GYŐR
Győr Megyei Jogú Város vezetése nevében nagy tiszteltettel köszöntöm a jubileumi, X. Samsung Olimpiai Futófesztivál valamennyi résztvevőjét.
Nagy örömünkre szolgál, hogy városunk a kezdetektől résztvevője az országokon átívelő és több százezer embert megmozgató szabadidősport rendezvénynek. A Győrött is nagy tömegek részvételével megrendezett futófesztiválok, évről-évre remekül illeszkedtek azokhoz a nagyszabású, nemzetközi sporteseményekhez, köztük a három világ- és négy Európa-bajnoksághoz, melyeknek házigazdái lehetettünk, az elmúlt tíz évben.
A fesztivál győri népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy az indulók száma többször is megközelítette a tízezret, s így hazánkban a legtöbb résztvevőt városunkban regisztrálták. A jeles szabadidősport rendezvény több ízben kapcsolódott a város sportéletének olyan jelentős eseményeihez, mint például a műanyag atlétikai pálya avatása 2001-ben.
A Samsung Olimpiai Futófesztiválokon résztvevők nagy száma is azt bizonyította számunkra, hogy városunk polgárai igénylik az egészséges életmód, a sportolás olyan formáit, amely minden korosztály számára egyszerre biztosítja a mozgás örömét, és a sportteljesítmény nyújtotta sikerélményt. A rendezvény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Győrött egyre többen húznak rendszeresen futócipőt az egészségmegőrzés egyik legegyszerűbb, költségkímélő formájaként.
Az idei, fesztiválnak, amellett, hogy tízedik alaklommal kerül megrendezésre, tovább emeli rangját, hogy Magyarország immár az Európai Unió teljes jogú tagja.
A korábbi fesztiválok sikere, a szervezés és lebonyolítás során szerzett tapasztalataink ellenére magunk is izgalommal várjuk az újabb futógálát, melyen reményeink szerint ismét ezrek állnak majd rajthoz, s nem csak Győrből, hanem a korábbiakhoz hasonlóan a környező településekről is.
A X. Samsung Olimpiai Futófesztivál olyan esemény számunkra, amely minden tekintetben igazolja városunk szlogenjét, mely szerint Győr a "Találkozások és a sport városa".
Balogh József
polgármester




