Hírek
- Labdarúgó-VB
- Labdarúgás
- Csapatsportok
- Vízisportok
- Tenisz
- Technikai sportok
- Európa hasábjain
- Bulvár
- Küzdősportok
- Egyéb sportok
- Szóljon hozzánk!
- Gólösszefoglalók
- Chelsea
- Olimpia
- Póker
- Autóteszt
- Samsung Szupermaraton
- Heti 3D
- Foci-Eb szakmai szemmel
- Lesen
- Futtballista feleségek
- Fitten
- EURO 2008

Kiesett a Real Madrid a BL-ből!
Hiába szerzett már az első támadásából vezetést a királyi gárda a Lyon ellen, a hajrához közeledve a franciák egyenlítettek és továbbjutottak a negyeddöntőbe.
Pedig a mérkőzés úgy kezdődött, ahogy azt a madridiak megálmodták, Ronaldo már az első támadás végén betalált a kapuba. A gól után is a madridiak maradtak fölényben, de a Lyon egy-egy gyors támadással (igaz, lövésig a legritkább esetben jutott el a vendég gárda) jelezte: nem nyugszik bele a hátrányba.
A fordulás után sem változott sokat a kép, sokkal többet támadott a királyi gárda, de a helyzetek sorra maradtak ki. Nem úgy a másik oldalon: a 75. percben Delgado beadását követően Arbeola hibázott, Pjanic pedig 10 méterről a léc alá lőtte a labdát. A madridiaknak ekkor már két gólra volt szükségük a továbblépésre, ám a Lyon tökéletesen tisztában volt azzal, mit kell tennie: ráült az eredményre és nem engedte érvényesülni a hazai sztárokat. Az eredmény a lefújásig már nem változott, a Lyon 2-1-es összesítéssel továbbjutott, a Real pedig folytatta rossz sorozatát, ismét a nyolcaddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájából.
Real Madrid-Lyon 1-1
G.: Ronaldo 5., ill. Pjanic 75.
hát ez idén se jött össze nembaj majd jövöre ismét ráköltünk 200 mill eurot a "csapatra" 5 évi kiesés cirka 1000 mill eurobol Bravo jövöre megveszük 80 milért a Ronneyt (mert kevés a csatár)Patot 70 millért Vidicset 40 milért +2 holland csodagyereket 30 millért és kész az uj csodacsapat (2011 márciusig)
Drága melák!!! Kib.szottul unja már szerintem mindenki azt hogy a Barca hogy jutott a döntőbe, bejutott megnyerte és cukor van...... Volt bírói tévedés egyik és másik oldalon is. Nem fújt be a Chelsea-nek 2 büntetőt, de Abidalt jogtalanul állította ki. Ez van, ez a foci. A Juventusról meg csak annyit, hogy nem a semmiért esett ki a csoportjából meg nem a semmiért tart ott abba a szánalmas olasz bajnokságban is ahol van, mert Olaszországban az Internazionale-n kívül európai élcsapatnak nevezni nem nagyon lehet senkit. Jah, meg még annyit hogy egy szóval nem istenítettem a Barcelonát, csak leírtam a véleményem hogy a jelenlegi 4 legjobb csapatból ő az egyik. Nem azt mondtam hogy a legjobb, de ha valaki azt mondja nincs benne a legjobb 4-be az nincs tisztában a focival, mert egy olyan csapatot, amelyik a 2008-2009-es szezonban a megnyerhető 6 kiírásból 6-ot nyer (mely eddig REKORD), azt nem valószínű, hogy rossz csapatnak lehet nevezni. ***ETERNO BARCELONA***
Én mint Barca drukker::::ezt a meccset saját nagyképüségének köszönheti a madrid hogy kiestek..4évvel ezelötti Barcelona hibába estekbele elhitték hogy sima lessz hát nagyonelnézték..LEHEthogy jobbak voltak LEHETett volna többgólos elöny a LEHET a fociban egyben azt jelenti hogy vesztessz általában..első félidő 10 pontozással 9-1 a Madridnak 2. félidő 1-9...hát én örülök de ebbe a barca is belenézhet most ugyanígy csak ott Guardiola ül a kispadonés ő még a legkisebb csapatot is egymadridhoz hasonlítja és nem nézi le mint Pellegrini....és legutolsósorban azoknak a bunkó real szurkolóknak jegyzem meg akik ide szktak írni tisztelet a kivételnek hogy most arcoskodjanak és mondják hogy a barca így a barca ugy még 1-szer(TISZTELET A KIVÉTELEKNEK)....na hali
Pech, ilyen a foci! HAJRÁ REAL! C.R. az egyik legnagyobb focista mostanában, és EZT bizonyította be. Lőhetett volna meg egy gólt ha az elejen megkapja a 100%-os gólpasszt -már nem tudom kitől- de az illető inkább a kapusba lőtte. Hát igen, kihagytak 3 ordító helyzetet, és ez megbosszúlta magát. Van ilyen. Pech. Ettől még ez jobb csapat mint a Lyon, és van olyan jó mint a Barca. Nem véletlen, hogy együtt vannak a tabella élén. (elöl a RM :-) )
te hülye c ronaldo azt hiszed magadról meg a reálról h a világ legjobbai vagytok ez nem igaz tegnap este be is bizonyodott.
na Ronaldo megkaptad álmaid csapatát! maradtál volna Manchesterben!:D játékostemető...
Sziasztok eloszor szep napot mindenkinek. Na megint a nagy pofank miatt szegyelhetjuk magunkat a szank nagy volt az akaras annal kevesebb. Valoszinuleg sokan fognak ram haragudni azert amit mondok: 1 Szerintem Pellegrinit el kellett volna kuldeni meg tavaly amikor kiestek a kupabol vagy a Milan osszecsapasok utan megbiztak benne meg van az eredmeny a Kupat mar reg a Tv bol nezzuk most a BL is a TV bol nezzuk es szerintem ha a hetvegen kikap a csapat a bajnoksagot is Tv bol fogjuk nezni. Megertem azokat is akik azt mondjak hogy egy csapathoz ido kell jol van rendben van de hogy ki jatszik az edzo donti el. En tegnap amit lattam lehet az en velemenyem Guti kispad helyette iranyitonak Lass a Madridi golon kivul Guti minden paszt hatra fele adott. Es meg voltak furcsa jatekos felallasok amiket idoben kellett volna eszrevenni. Na mindegy most mar keso banat ez van. Meg szerencse hogy kezdodik a Forma 1 legalabb lessz amit nezni mert ez a Madrid meg azt sem erdemli lassan meg hogy bekapcsold a tv.
Németh Norbi, gondolom, nem láttad a meccset. Én se, de mindenhol azt írják, hogy C. Ronaldo volt az egyik, aki igenis küzdött, hajtott, győzni akart. Szóval nem őt kéne elővenni ilyenkor.
már szinte fáj, a sok fotel-szurkesz barcás itt dicsőül. pedig amilyen bénán nyomják mostanság, még kiteszi őket a stuttgart. oszt együtt zokoghatnak a margitosokkal.
Szép napot mindenkinek!Barca mindenek felett!De ennek ellenére nem ocsárolom a Madridot!Mire jó ez hogy egymást fikázzátok?Ezért futbal a futbal!Néha nem mindig a jóbb jut tovább!Amugy bár ne legyen igazam(lehet hogy a barca sem megy tovább)! Tanulságnak azonban jó lesz a reál vezetőinek ez a szezon!Talán észbe kapnak!ennyi!
"Jó példa erre Norbi hozzászólása, aki Real szurkolóként valószínűleg teljesen elégedett volt Higuain-nal amikor lődözte a gólokat, most hogy kapufára ment, szidja." Egyáltalán nem szidom Higuaint...csak leírtam, hogy mit nem tudott megcsinálni...sztem ettől független a világ egyik legtehetségesebb csatára és örülök, hogy Madridban van! Az egész csapaton múlott ez a továbbjutás, de ezt szintén leírtam az előző hsz-omban...nem volt játék az 2. fi-ben...Arbeloa-t szidom egyedül...nem oda való...ez van...a juvésoknak pedig még mindig szól az előző hsz-om utolsó mondata...nah mind1..ettől függetlenül HALA MADRID!!!
Akkor most befejezem azt a versikét amit a múltkor az első meccs után elkezdtem.Mivel HAL A MADRID a Lyon megsütötte és...megette!
Tényleg ilyen idióták vagytok? Mi az hogy most .gassatok madridisták?:S Kikaptak, kiestek, ennyi. Sz.rul játszottak a második félidőbe, nem döntötték el az elsőbe, a Lyon jobb volt. Ennyi. Miért kéne ettől .gatni a madridiaknak? Minden tiszteletem a tiétek, biztos hatalmas sportemberek vagy szurkolók vagytok (egy nagy lófa...t), de azért mégse kéne itt osztani az észt, és feszültséget generálni... Ezek vagytok, büszkék lehettek magatokra. A Lyonnak gratulálok, a Real pedig elgondolkodhatna azon, mit rontottak el (mert valamit nagyon). Visca el Barcelona!
nagyképű madrid ,a nagyképű ronaldoval az élen!Ennyi!Csak a BARCA!
margitista ! hol vagy ? most .gassál cs.csörésszél le!
Lesz.phatja a faszomat a sok divatdrukker sz.rt nem értek vele hogy továbbjut a csapatotok az a lényeg ki nyeri a Bl-t sehol se fogják nézni h valaki mindig a 4 közöztt van az nem ér semmi-t. A Madrid félidőbe minimum vezethetett volna 3-0ra is nem jött össze és ennyi.
na gyerünk HALÁZZATOK cs.cska madredisták!!!:):):):):):) ehhez jobb ha hozzászoktok falábu bandaXDDD!!! kiestek!!!!!!!! HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA
Sziasztok eloszor szep napot mindenkinek. Na megint a nagy pofank miatt szegyelhetjuk magunkat a szank nagy volt az akaras annal kevesebb. Valoszinuleg sokan fognak ram haragudni azert amit mondok: 1 Szerintem Pellegrinit el kellett volna kuldeni meg tavaly amikor kiestek a kupabol vagy a Milan osszecsapasok utan megbiztak benne meg van az eredmeny a Kupat mar reg a Tv bol nezzuk most a BL is a TV bol nezzuk es szerintem ha a hetvegen kikap a csapat a bajnoksagot is Tv bol fogjuk nezni. Megertem azokat is akik azt mondjak hogy egy csapathoz ido kell jol van rendben van de hogy ki jatszik az edzo donti el. En tegnap amit lattam lehet az en velemenyem Guti kispad helyette iranyitonak Lass a Madridi golon kivul Guti minden paszt hatra fele adott. Es meg voltak furcsa jatekos felallasok amiket idoben kellett volna eszrevenni. Na mindegy most mar keso banat ez van. Meg szerencse hogy kezdodik a Forma 1 legalabb lessz amit nezni mert ez a Madrid meg azt sem erdemli lassan meg hogy bekapcsold a tv.
legalább mindenki láthatta hogy CR9 igazi madridista és végig hajtja a meccset:)
Sajnálom hogy így történt.nem hiszem hogy egy ilyen szintű csapatnak a nyolcad döntőbe ki kellett volna esnie!!A baj az hogy a Real sajna nem fog nyerni megint semmit.A bajnokság is is nagyon könnyen elmehet!!Lyon pedig most nem olyan jó mint az elmúlt években volt.Simán verni kellett volna őket!!Hajrá Madrid!!!!
Szerintem is Pellegrini a gyenge láncszem. Én is 26 éve foglalkozok ezzel a sportággal. Az edző dolga, hogy a játékosból kihozza ami benne van. Ha nem teszi oda magát a játékos, vagy nem megy neki, akkor jöhet más. De valljuk be hiába a nyári erősítés, még mindig vannak gyenge láncszemek a csapatban. Ami megy egy Xerex, vagy Tenerife ellen még megy, az már kevés a BL-ben. A kispad pedig vékony. Hiányoltam a Sevilla elleni tűzet. Már az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Ezen a szinten luxus ennyi helyzetet kihagyni. Capello óta csak "B" kategóriás edzői vannak a Realnak. Lehet, hogy nem volt akkor látványos a játék, de eredményes. Ma pedig már senkit nem érdekel, hogy ki milyen szépen játszik. Nyertél vagy nem? Ennyi. Még egy dolog. A Lyon edzője a mérkőzés előtt azt mondta, hogy ha nem rúgnak gólt, akkor kiesnek. Mivel az első játékrészben csak a REAL-on múlt, hogy nem dőlt el a meccs, így 2. félidőre feltolta a csapatát, és sokkal bátrabbak voltak.
Két hete ezt írtam:a Real erős a gyengékhez de gyenge az erősekhez.Nincs rá okom hogy megváltoztassam a véleményemet.Hogyan akarják majd megverni a Barcelonát ha a szerintem gyengébb Lyonnal sem bírtak???Most lefogadom hogy a Barca a Bérbabeuban is győzni fog.Hozzáteszem egyik csapatnak sem szurkolok,nem vagyok elkötelezett se pro se kontra.Idén még egyetlen nagycsapatot sem tudott legyőzni a Madrid a Sevilla elleni gymeccset azért nem számítom ide mert a harmadik góljukat szabálytalanság előzte meg,Van der Vaart kézzel(!)lökte el a menteni igyekvő Sevilla védőt!Mielőtt vitatnák ezt a Realosok közlöm hogy több tucatszor kikockáztam az esetet és szégyen hogy a bíró mégis megadta a gólt!Más játékvezetők szerint is!!!
Jáháháhááááááááááááááááááááááááá :D:D
Henry te mekkora GURMAN VAGY!!!!!!!
Ezzel szemben a Barca, akár nyer, akár veszít, mindig a fejlődés és a továbblépés lehetőségét keresi. Alázattal fogadják bármelyik ellenfelet és eredményt, azt nézik, hol lehet javulni. Mindezt, egy olyan idény után, amikor mindent megnyertek, 6 kupás Barca. EZ A KÜLÖNBSÉG.
Ezzel szemben a Barca, akár nyer, akár veszít, mindig a fejlődés és a továbblépés lehetőségét keresi. Alázattal fogadják bármelyik ellenfelet és eredményt, azt nézik, hol lehet javulni. Mindezt, egy olyan idény után, amikor mindent megnyertek, 6 kupás Barca. EZ A KÜLÖNBSÉG.
Az a gond a Madriddal, hogy nem képesek a földön járni, nincs meg a kellő alázat (nem az önbizalomról beszéltem, ami fontos!) sem a biztonság-állandóság, és a legrosszabb, hogy nem tanulnak semmiből. Most hogy nyerték a meccseket a bajnokságban sorozatban, azt hitték ez is ugyanúgy fog menni. Állandóan megy a hergelés a saját honlapjukon, hogy megnyerjük, igen, gyerünk, úgyis bejutunk. Elfeledték, hogy az első meccs 0-1 lett, és hogy az idegenben lőtt esetleges lyoni gól mennyit számíthat. Nem tanultak semmit a spanyol kupakudarcból sem, mert ott is ugyanez történt. Első meccs vereség, utána ahelyett hogy csöndben készülődtek volna, hangoskodtak, majd kiestek. Nem bíznak Kaka-ban, de gyakorlatilag senkiben sem. Jó példa erre Norbi hozzászólása, aki Real szurkolóként valószínűleg teljesen elégedett volt Higuain-nal amikor lődözte a gólokat, most hogy kapufára ment, szidja. Ha a játékosok nem kapnak állandó bizalmat, mindig csak az adott meccs fényében értékelik őket, úgy nem fog menni, lásd Kaka.
Szerintem kellene még venni játékost 500milláért és talán jővőre bejutnak a legjobb 8közé.Szegény MARGIT
Nem bántásból, de a tavalyi meg tavaly előtti, negyedennyibe kerülő csapattal is idáig jutott a Madrid. Ergo, nem biztos, hogy a játékosokkal van csak a baj.
Henry666 akkor nézd meg a Real-Juve felkészülési meccset, és rájössz, ha C.Ronaldo-t nem nehéz megállítani ( és még akkoris agy van, ha az a Grygera belépő csúnya volt ). Amúgy csak sajnáld a Juventust, de a Madrid csak oda-vissza kapott ki a Juventus-tól előző BL szezonban. A barca meg a mit a Chelsea ellen művelt azért nem járt BL döntő, de a MU ellen megmutatta, h ha nem is megérdemelten jutott be, de jó csapat. Én sem jövök ide fikázni, de tény, h a MAdrid játékospolitikája nagyon nem stimmel - azért ezt remélem te is belátod. És mienlőtt elkezded isteníteni a Barcát, ők is verhetőek. Minden csapat, akármekkora sztárokkal is van teletűzdelve, kikaphat. Ez a foci, ezért szeretjük és nézzük. Io sono Bianconeri
Nem hiszem el, hogy már megint ez van... Valaki tanítsa már meg a Real játékosait gólt lőni! Az 1. félidőben simán eldönthette volna a Madrid a továbbjutást, ehelyett sorra elbaltázták a lehetőségeket... a 2. félidőben meg.... szánalmas volt azt látni, hogy CR és Guti kivételével senki sem akart "meghalni" a győzelemért. Ilyen játékoskerettel BL-t kellene nyerni, és nem elbukni egy mostanság már nem éppen fénykorát élő Lyon ellen... Viszont az ellenfél mindenképp gratulációt érdemel, és a továbbjutásuk sem érdemtelen, sok sikert nekik! A Realnak meg... hát, lesz munka rendesen, mire ezek a játékosok csapatként fognak játszani...
összevásároltak sux
Remélem, a Barca a Bernabeuban védi meg a BL-címet! Hehehe 200millió ojró!!!
Ha a real megvenne a menchester vedelmet es a barsa tamadoit meg akkor sem nyernenek semmit,mivel egy ev alatt nem tud osszeszokni jol egy csapat lehet ott mind a 11 vilagsztar. Nem kell oket elitelni jovore jobbak lesznek . hajra MAN UTD
(szerencsémre) nem vagyok Madridista, de szerintem a kispad a leggyengébb láncszem, konkrétan Pellegrini. Capello óta (2006-2007) nem volt Madrid-szintű edzője a Madridnak.
Az a baj, hogy nem vagyunk képesek belőni a helyzeteinket...nem értem...komolyan mondom nem értem...miért van az, hogy az 1. épkézláb helyzetéből gólt tud lőni a Lyon? Fantasztikus 1. fi volt...a 2. fi-re ugyanazt vártam, erre mit kaptam? 1 pofont...rendesen pofán vágott a kedvenc csapatom...lélektelen semmi játék...Arbeloa labdát nem tud kezelni...mit akar a csapat ilyen mitugrászokkal? Higuain nem képes üres kapuba betalálni? ugyanazt eljátszotta, amit a válogatottban...ott 25ről begurította, itt 16ról nem tudta...Cr9-en kívül nem akarta senki a továbbjutást a 2. fi-ben...nagyon szomorú vagyok, de gratulálok a Lyonnak...szervezetten játszottak és nem mellesleg amikor odakerültek belőtték...a sok okosnak akinek az okoz örömet, hogy röhöghet a Realon, annak mondanám, hogy a saját háza táján söpörjön...elsősorban "juve" nevű hsz-óra gondolok...
idézném a hétvégi madridista kollégákat: "Van Isten" - bebizonyosodott.
juve azért gondolkozzál el a dolgokon amiket leírsz. Csicska játékosok a Real Madridban?? Húúúú talán a Juventusban annyi jó játékos van, még Diego is elbaszódott mióta ott van. Azért az tény, pedig nem csípem Ronaldot, hogy ha elindul, akkor az egész Juventusnak, cserepadostul együtt elég megállítani. Én csak annyit mondok hogy 4 csapat van a világon amelyek jelenleg a legjobbak. Az egyik, a ma este ellenére is azt kell mondani, hogy a Real Madrid, a másik 2 angol csapat és természetesen van még egy, amelyet sosem szabad elfelejteni ez pedig.............*** ETERNO B A R C E L O N A ***
"Nem szerencse kérdése volt,el kell fogadnunk a továbbjutást,gratulálunk a Lyonnak,sok sikert kívánunk nekik" -ezt Lassana Diarra nyilatkozta a Diginek a meccsután...szerintem maradjunk ennyiben,maradjunk meg sportembernek! A továbbjutóknak,a még esélyeseknek a továbbjutásra és a szurkolóiknak az összes madridista nevében sok sikert kívánok! Hala Madrid!!
ennyi.Perez ugyanazt a baromságot csinálja mint annó.pénzért nem lehet csapatot venni.tisztán látszik.
Szerintem madridista nem fog .gatni, hanem korrektül el fogja ismerni, hogy ilyen a sport és gratulálni fog a Lyonnak. Ettől még a Real jó csapat. Következő évre meg még jobb lesz, ha rendesen összeszoknak.
elmondom én mikell ide a köv. évre arbeloa húzo na p.csába mert 1 nulla kaká ha ne mváltozik rövid időn belül akk adjunk túl rajta míg lehet mert semmi haszna sincs kb. 40 milla és viheti aki akarja akár a man. city is. higuain is 1 nulla fontos meccseken egyszerűen helyzetig sem jut el csak bujkál a labda elől! Rault kellene többet játszatnia pellegrininek ne mégpedig benzemát akin szintúgy túl kell adni ah nem változik nah ennyi a jövőre nézve amíg nem változik az alábbi játéksokkal a helyzet addig vszínűleg még jó párszor kellesz végignéznem h iylen kis cs.cska csapatok ellen fogunk kiesni szánalom!!! sz.rok bajnokságra bl- kell legalább az elődöntőig, mert unalmas h mindig csak a bajnokság amit vszínűleg szintén ne mfogunk megynerni idén!!!! Azért Hala Madrid!!! Remélem a szurkolók bántani fogják őket!
igy járt a szánalmas Madrid telis tele van cs.cska játékosokkal !!!!!!!!!!!!!!
Teljesen megérdmelt a Lyon továbjutása.Egy nagyon jó első 45-perc,rengeteg kihagyott helyzet,majd egy szégyenteljes 2.45 perc.Amit a 2.félidőbe művelt a Real foci címszó alatt az gyalázat.Egy teljessen szétesett "csapat"benyomását keltették.Néha csak nyomozták a labdát.Hogy tud egy csapat igy összezuhanni?Hétvégon sziporkáztak a Sevilla ellen és most is nagyon jól kezdték a meccset azt ennyi.Jöhetnek a jogos beszólások.
most mindjárt jön a kis okos majom....de mind1 aki látta az tudja h akár tovább is juthatunk VOLNA de mind1 már lassan megszokom... de azért azt hozzá kell tenni h megint idegenben ment el a meccs.... és van egy olyan sanda gyanúm hogyha Pellegrini nem nyeri meg a bajnokságot akkor elküldik pedig szerintem nagy kár lenne mert eddig nagyon jól dolgozott! HALA MADRID! HALA MADRID! HALA MADRID! HALA MADRID!
SEE YOU NEXT YEAR MADRID! OR NOT?! : DDDDDDDDDDDD
MADRIDISTA most .gassál....;)
Sz.poltyú van a Real Banking csapatánál
pffffffffff
Ehhez hozzászólni különösebben nem tudok, meg inkább nem is akarok, megérdemelten győzött a jobbik. ***ETERNO BARCELONA***


Hol vagy Madridista te majom!